Bajnai Gordonnak van egy találó és okos mondata: „a politikusokat vagy a választók, vagy a piacok térítik észhez”. Valahogy így hangzik, ha nem is szó szerint. Persze erre akkor van szükség, ha a politikus magától nem tud, vagy nem mer rálépni egy fenntartható útra.
Ha választani kell, hogy kitől kapjuk a pofont, akkor talán abból érdemes kiindulni, hogy a piac figyelmeztetése mindig többe kerül. Elapadhatnak a források, leértékelik az adósságot, gyengül a deviza, növekszik az infláció és így tovább. Végül jön a növekedési és foglalkoztatási áldozat.
De a helyzet nem ilyen egyszerű. Mert akkor van igazán gond, ha a választók elvárása és a piacok igénye nem esik egybe. Ha mást vár el az egyik, és mást a másik. Mi huzamosabb ideje szenvedünk ettől. A választók jelentős része nem fenntartható gazdaságpolitikát, hanem bővülő állami szerepvállalást igényel. Hogy ez így alakult, ebben szerepe van a politikusok által korábban gerjesztett szociális várakozásoknak is.
Orbán ebben a konfliktusban őrlődik. Ha a választókat kívánja kielégíteni, akkor a piacok büntetnek, ha a piac igényeire hallgat, akkor a választók fordulnak el tőle. Ezért tétlenkedik.
Nem kenyerem a jóslás, az előjelekből mégis azt gondolom, hogy nem lesz itt semmilyen szerkezeti reform. Elvesz egy kis pénzt innen meg onnan, beszed valamennyit máshol, de inkább csak elmismásolja a kormányzást. Igen, fél saját választóitól, azoktól, akiket nyolc év alatt feltüzelt.
Ha meg nincs kormányzás, akkor legalább ellenség kell, így aztán hadd jöjjön az elszámoltatás. Ezt nyomja, mint „süket a csengőt”. Ez egy darabig itthon eltakarhatja a semmittevést. De a világot ez nem fogja megnyugtatni. Mert az elszámoltatás nem helyettesítheti a kormányzást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése