2011. április 28., csütörtök

Mi lesz a köztársaság után?

Harminchét éves vagyok. Életem nagyobb részét a Harmadik Magyar Köztársaságban éltem le. Sok problémával küzdő, de szerethető országban, ahol mindannyian büszkék lehetnénk az elmúlt 20 év eredményeire. Sose hittem volna, hogy politikusként egyszer az lesz a feladatom, hogy az alkotmányosság, a demokrácia, az alapvető társadalmi szolidaritás helyreállításáért folytassak küzdelmet. Márpedig ma ez a feladatom. Hisz egy demokrata nem tehet mást a mai helyzetben, minthogy minden erejével küzd egy modern, igazságos és demokratikus Magyar Köztársaság megteremtéséért.

Április 18-án új "alaptörvényt" fogadott el a kétharmados többség. A Fidesz nem mondta meg a választási kampányban, hogy alkotmányozni akar, azt végképp nem mondta, hogyan akar. Nem kérdezte meg a választókat, szeretnének-e új alkotmányt és nem akarja megkérdezni őket arról, akarják-e ezt az alkotmányt. Nem csoda, hiszen ma már többen vannak, akik nem értenek egyet a Fidesz politikájával és azt mondják, rossz irányba megy az ország. Ezért is volt fontos Orbán Viktor számára, hogy hatalmának kiterjesztését a lehető leggyorsabban alkotmányerőre emelje. Különösen abban a helyzetben fontosak ezek az új alkotmányos szabályok a miniszterelnök számára, amikor olyan intézkedések sorát hozza, amelyek szinte minden egyes társadalmi csoportot megsértenek, és amelyek jelentős része ellen az eddigi demokratikus alkotmány alapján joggal lehetne kifogást emelni. Az új alaptörvény megváltoztatása alapvető politikai célkitűzésünk. Ehhez el kell érni a demokratikus ellenzéki erők összefogását. Nem üzengetésre, hanem párbeszédre, nem kizárásra, hanem együttműködésre, nem önjelölt vezetőkre, hanem partnerekre van szükség. Össze kell fognunk, hogy megváltoztassuk az Orbán Viktor által képviselt politikát, amelynek legfőbb jellemzői az antidemokratikus hatalomgyakorlás, a felső tízezer érdekképviselete, a múltba fordulás, az ország elszigetelése és a jogállam semmibevétele. Biztos vagyok abban, hogy a józanság győzedelmeskedik, a demokratikus erők összefognak majd, és újra az európai politikai kultúrába illeszkedő, demokratikus kormányunk lesz. Ez nem könnyű út, de közös akarattal és összefogással – járható út. Orbán Viktor menesztése azonban csak a kezdet. A legnehezebb kérdés: mi következik majd utána? Tovább harcolunk? Azt ígérjük majd a választóinknak, hogy a képzeletbeli kardunkat nem tesszük le, hanem képletesen tovább kaszaboljuk az ellenfelet, ahogyan azt a Fidesz teszi most mindenkivel, aki nincs vele? Nincsenek illúzióim: láthattuk, milyen ellenzék a Fidesz. Ám most azt is láthatjuk, hogyan viselkedik a teljes hatalom birtokában, milyen az, amikor elkábítja a hatalmi mámor. Biztos vagyok abban, hogy a Fidesztől egyre többen el fognak fordulni a következő években. Éppen ezért nekünk nem ellen-Fideszt kell szerveznünk, hanem olyan demokratikus ellenzéket, amely a Fidesz legyőzése után békét és normális életet kínál az embereknek. Mert "az országnak béke kell" - ahogy Bródy János szövege is szól az István, a király című legendás rockoperában. Nekünk a küzdelem korszaka mellett erre a békére is fel kell készülnünk. A Köztársaság békéjére.

Mesterházy Attila

2011. április 19., kedd

Nyilatkozat a köztársaság védelméről

Kezdeményezzük, hogy a Magyar Országgyűlés tegyen hitet a köztársaság értékrendje mellett, és nyilvánítsa ki a következőket:

A köztársaság a magyar demokraták számára nemcsak államforma. Értékrend is, amely a magyar nemzet történelme során a szabadságért, nemzeti függetlenségért és a demokráciáért vívott küzdelmekben kristályosodott ki. Petőfi, Ady és Bibó országában a köztársaság eszméje a nemzeti önrendelkezés és a társadalmi egyenlőség vágyával forrt össze. Nem levehető ruha, nem átmeneti politikai berendezkedés, hanem a nemzetet összetartó erő, a demokrácia szervező elve, a magukat egyenlőnek valló magyar polgárok közösségének kifejezője.

Ez az értékrend ma veszélyben van. A Magyar Köztársaság értékeit és intézményeit az alkotmányozás folyamatában támadás érte. Most a köztársaság védelmére, holnap újraépítésére van szükség, hogy megőrizzük és kiterjesszük az 1989-ben megszerzett szabadságot, kiteljesítsük a szociális jogokat, és megteremtsük a feltételeket és biztosítékokat a XXI. század új feladatainak elvégzéséhez is: a fenntartható fejlődéshez, a társadalmi különbségek csökkentéséhez, a nagyobb társadalmi és gazdasági biztonsághoz, a demokratikus, modern, európai Magyarország működéséhez.

Legyen mától kezdve április 18-a a Magyar Köztársaság védelmének napja, amikor a magyar demokraták hitet tesznek a köztársasági eszme mellett!

1. Hitet teszünk a köztársaság mellett, mert az az állampolgárok döntési jogainak tiszteletét, a közös ügyek közös intézését jelenti. Diktátumok helyett párbeszédet, a hatalomközpontosítás helyett önkormányzatiságot, önrendelkezést, a helyi és a civil közösségek kiterjedt jogait, a felülről vezérelt döntések helyett vitát és érdekegyeztetést.
Számunkra a köztársaság a demokráciát jelenti!

2. Hitet teszünk a köztársaság mellett, mert abban a hatalom forrása a közösség. Értékrendjében nincs helye személyek, pártok, intézmények túlhatalmának, tekintélyelvűségnek, előjogoknak és kiváltságoknak. Biztosítja a hatalom ellensúlyait és ellenőrzését.
Számunkra a köztársaság a szabadságot jelenti!

3. Hitet teszünk a köztársaság mellett, mert csak a köztársaság állampolgárainak jogegyenlősége teremthet lehetőséget arra, hogy a társadalmi esélyek is közeledjenek, és a közösséget ne szabdalják szét átjárhatatlan szakadékok.
Számunkra a köztársaság az egyenlőséget és a szolidaritást
jelenti!

4. Hitet teszünk a köztársaság mellett, mert az a közösség tagjainak valódi összetartozásán és kölcsönös tiszteletén alapszik. Nem rekeszt ki senkit a nemzetből, nem bélyegzi meg az uralmon lévőktől eltérően gondolkodókat, nem tekinti kevesebbet érőknek a szegényeket, a nehéz sorsúakat.
Számunkra a köztársaság az állampolgárok egyenrangú
közösségét jelenti.

5. Hitet teszünk a köztársaság mellett, mert az nem felülről diktált értékrendre, alattvalói engedelmességre, hanem a közösség szabadságára és sokszínűségére épül. Elfogadja és pártolja a sokféle véleményt, gondolatot, ízlést. Valódi értékközösségen, a szabadság, a demokrácia céljaiban való egyetértésen alapul.
Számunkra a köztársaság a sokszínűséget jelenti!

6. Hitet teszünk a köztársaság mellett, mert annak eszménye a magyar progresszió legjobb hagyományaira épül, egyet jelent az ország haladásának, modernizációjának, nyitott, európai szellemének igényével, a nemzet felemelkedésének programjával.
Számunkra a köztársaság a haza és haladás eszméjét jelenti!